Epilógus

Sziasztok! 

Rettenetesen sajnálom, hogy olyan régóta nem publikáltam részt, de 24 óra nem elég mindenre amit szeretnék. Próbálom az időmet rendesen beosztani, de nem mindig jön össze. Ahogy a címből is következtethetitek ez az utolsó rész. Nagyon nehéz volt megírnom, mert ez azt jelenti el kell engedjem. Bevallom amikor elkezdtem a történetet nem ebbe az irányban gondolkodtam, aztán ez lett belőle. Pozitívan hatnak rám a filmek és a könyvek, de nem hiszem azt, hogy a való élet is lehet, gondolok itt a vég kifejletekre. Köszönöm, hogy végig támogattatok és kitartottatok mellettem. Kérlek még utoljára osszátok meg velem a gondolataitokat.... 

Új történet van - e a láthatáron ? Igen, van. Először is szeretnék előre megírni részeket s nem sok időm van rá, felbe hagyni pedig nem szeretném, ha már publikáltam, szóval arra még várni kell. Igyekszem egy idő beosztást kialakítani, hogy az írás is bele férjen rendszeresen az életembe. 

Köszönök nektek mindent! 

Csók, Poppy P. McDonald

2,5 évvel később 

Egyedül ülök a nappaliban és az elmúlt éveken gondolkodom. Semmit nem bánok abból, hogy megszületett a szemünk fénye Aaron. Akkoriban a dolgok nem mentek valami fényesen, de azóta minden rendeződött. Órámra pillantva rá jöttem, hogy ideje valami uzsonnát készítenem, mire haza érnek a vásárlásból. Egy kis tejberizsre gondoltam, mivel édes és laktató, nem utolsó szempont, hogy megkívántam. Óvatosan simítok végig a hasamon, amikor is megérzem azokat az apró kis lábakat, amik a hasfalamat akarják szét rúgni. Megterítettem az asztalt három személyre s reménykedtem benne, hogy nem sokára haza érnek. A csengő éles hangja hasít végig a levegőben, amitől egy kicsit megugrok, de azonnal fel is állok a székről és elindulok a bejárati ajtó felé. Mosolyogva nyitom ki az ajtót, de aki mögötte áll, nem az akire gondoltam. Haja égnek áll, arca komoly, a ruha tára pedig semmit nem változott. Ahogy én végig mértem őt, ő is ugyan úgy végig mért s hasamon állapotod meg a tekintete. Fogalmam sincs honnan tudta meg hol lakunk, habár a neten elég sok információ megtalálható rólunk. A kapcsolatot már nem tartom rendszeresen mindenkivel, de egy - egy gyermek szülinapjára még össze jövünk. Calum és Mike Ausztráliában élnek, míg Ash Gemmel közösen vett egy házat Londonban. A banda nem oszlott még fel, de mind el kezdtek mással is foglalkozni, viszont én és Simon segítjük őket. Harry és a többiek még ugyan úgy egy banda és szárnyalnak még mindig, noha sok időt fordítanak a saját életükre is. Én végül fő állású anya lettem, nehéz volt lemondani az éneklésről, de első a családom. 

- Szia - köszörüli meg a torkát. - Beszélnünk kell. 

- Nem hiszem, hogy bármi megbeszélni valónk is lenne - simítok végig a hasamon, hogy egy kis erőt nyerjek. 

- Esetleg bemehetnék - mutat a hátam mögé. Kelletlenül állok félre, hogy beengedjem s a nappaliba kísértem, ahol tömérdek fotó, szanaszét heverő játékok láthatóak mindenhol. - Igazán szép, ház - pillant körbe.
- Miért jöttél ? - kérdezek rá azonnal. - Nem gondolom, hogy bármi megbeszélni valónk lenne, azok után, ahogy elváltunk - emlékeztettem, hiszen magyarázatot sem kaptam. A bátyámmal éltem elég sokáig, ő volt a legfőbb támaszom, amíg a vőlegényem meg nem jelent az életemben.
- Sajnálom, hogy akkor olyan bunkón viselkedtem. Szeretnék mindent megmagyarázni, hogy ismét együtt lehessünk.
- Nem érdekel a magyarázkodásod, nem érdekel már miért történt. Új életet kezdtem, boldog vagyok s jelenleg ezt rombolod szét - emeltem fel a hangomat. - Azt hiszed meg jelensz az életemben és én újra a nyakadba borulok ? Nagyot tévedsz, nekem családom van s mindennél jobban szeretem őket - magyaráztam elég hevesen.
- Bébi megjöttünk - hallottam meg Liam hangját az előszobából. - Vendégeket is hoztunk - folytatja s tisztán hallottam a hangján, hogy mosolyog. Luke össze ráncolt szemöldökkel hallgatja a hang tulajdonosát, zavartan pillant körbe s megállapodik tekintete azon a képen, amikor is Liam megkérte a kezemet. A képen már látszik a gömbölyödő pocakom, ahogy Aaron mellettünk áll és mosolyogva várja a válaszomat. A képet még Harry készítette, a testvéreim és Liam mindent megtett, hogy igazán emlékezetes legyen. A sok készülődés nélkül is igent mondtam volna, bele szerettem, azt hittem többet nem fogom ezt érezni, de a sors össze hozott minket. Amikor Aaron alig pár hetes volt, Liam elkezdet körülöttem lógni, akkor még nem tudtam, hogy szakított a barátnőjével. Egy este viszont megcsókolt s kibökte, hogy többet szeretne tőlem, addigra az én érzéseim is feléledtek iránta. Berendezett egy házat nekünk, hogy nyugodtan élhessünk és ne lógjunk olyan sokat Harry nyakán, bár ő nem bánta. Az első perctől kezdve támogatta a kapcsolatunkat.
- Mami - futott be a kis szőkeség, lábaimat át ölelte, hogy köszönhessen. Megértette, hogy jelenleg nem tudom az ölembe venni, így mindig az apukáját vagy valakit aki épp náluk van kéri meg, hogy vegye fel.
- Te mit keresel itt ? - hallottam meg egy dühös hangot, ami a bátyámhoz tartozott. Haragszik a történtek miatt, szerintem soha nem is fogja elfelejteni, de a legboldogabb, hogy össze jöttem Liammel. Ha bele gondolok ennek így kellett történnie.
- Mi történik itt ? - jelenik meg a nappaliban vőlegényem, mögötte pedig a friss házas Irwin család. - Luke, mit keresel te itt ? - intézte szavait a hívatlan vendégnek, de már mellettem is állt s kezével birtoklóan ölelte a derekamat. Tudja mennyit is jelentet ő nekem, de az már a múltam. Nem számít mi volt akkor mert csak a jelennek és a jövőnek élek, nem a múltnak.
- Gyere törpe, menjünk játszani egy kicsit - hívja azonnal Gemma s elindulnak az emelet felé, hogy a biztonságot nyújtó szobájából ne halljon meg semmit.
- Szerettem volna beszélni Zoraval, de úgy látszik ez nem lehetséges - hangjából csöpögött a gúny. - Gyorsan túl tehetted magad rajtam, ha már másodjára csináltattad fel magad. - kezd sértegetni. - Talán már a kapcsolatunk alatt is megcsaltál ? - fontja össze karjait maga előtt és vádlón néz a szemembe.
- Elég! - kiáltom el magam. - Semmit nem tudsz - remegtem. - Hogy van képed ennyi idő után ide jönni s ilyeneket a fejemhez vágni ? Már rég nincs közünk egymáshoz, hát nem érted ? Vége van, akkor vége volt amikor te kidobtál engem - mutatok saját magamra. - Magyarázatot sem kaptam, de már nem is érdekel. Nem jelentesz számomra semmit! Miért ennyi idő után akarsz vissza kapni ?
- Mert rájöttem, hogy akkor hatalmas hibát követtem el - kiálltja el magát. - Tudom egy szar alak vagyok. Megcsaltalak - jelentette ki. - Nem bírtam a szemedbe nézni, inkább ellöktelek magamtól.
- Luke, haver - teszi Ashton a kezét Luke vállára, de ő csak le rázza.
- Te csak ne haveroz itt nekem - mordul fel. - Te tudtál róluk s hagytad, hogy ide jöjjek.
- Nem hittem, hogy komolyan mondod - sóhajtott fel. - Lépj túl ezen!
- Nem csaltalak meg - szóltam közbe. - Elhagytál engem s csak Aaron tudta bennem tartani a lelket. Hamarosan pedig lesz egy hercegnő is, akit szeretettben és békében szeretnék felnevelni, a vőlegényem és a családom körében. Felejtsük el a rég múltat és a továbbiakban ne is keressük egymást, ahogy eddig is - szorítottam meg szerelmem kezét, bátorításképp.
Miután Luke elhagyta a házunkat, soha többé nem kereset, aminek hihetetlenül örültem. Liam-vel megbeszéltük, hogy megpróbáljuk elfelejteni azt a délutánt. A hercegnők megszületése tökéletes volt a felejtés kezdetéhez. Mindent megadtunk, hogy a gyerekeink szeretetben nőjenek fel. Tekintettel arra, hogy a párom mindenről tudott tényleg elfogadta Aaront és ugyan úgy szereti, mint a saját gyermekét Zorayat. Mikor a lányunk betöltötte első életévét megtartottuk az esküvőnket szűk családi körben. Mostantól Zora Payne vagyok, ez jelenti nekem a jövőmet, nem számítva, hogy mik történtek a múltban. Nem számít, hogy Winfield vagy épp Styles legyen a nevem. Ennél boldogabb nem lehetnék, mint most. A reptéren állva búcsúzok a gyermekeimtől, hiszen a nászút egy részét szeretnénk kiélvezni, hogy aztán minden figyelmünket a családunkra irányítsuk.
- Nem lesz semmi bajuk - nyomot csókot homlokomra Liam. - A legjobb kezekben hagyjuk itt őket.
- Tudom - sóhajtottam fel. - Hiányozni fognak.
- Bébi csupán négy nap, aztán velük leszünk - nyom csókot ajkaimra.
- Szeretlek - suttogtam mosolyogva.
- Én is nagyon szeretlek téged - csókolt meg. Egyáltalán nem zavart már, hogy a reptér kellős közepén kinyilvánítsuk egymás iránt érzet szeretetünket, mert teljesen az övé vagyok, testestül, lelkestül, menthetetlenül bele szerettem.

THE END 

35.rész Apa

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam meg a következő részt, tényleg szégyellem magam érte. Sok minden közbe jött, de ezekkel nem akarlak titeket fárasztani.

Ha még maradt egy olvasóm is, szívesen olvasnám a véleményét.

Puszi, Poppy

Luke Hemmings

Újabb nap, amikor morcosan ébredek s egy újabb kezdet, amikor a döntéseim következményével kell élnem. A fiúk hangosan veszekednek a földszinten valamin, mint minden reggel. Lerúgom magamról a takarót, sietve caplatok le a lépcsőn. A nappaliban megtalálom az én csökött barátaimat, ahogy popcornal dobálják egymást és mesét néznek a tv-ben. Fejcsóválva igyekszem a konyhába, hogy legalább igyak egy kis vizet, ha már itt vagyok. Emlékeim között kutatok, hogy ma nem kell - e valahová mennünk, de semmi nem rémlik. Pár napja érkeztünk meg Londonba, ahol hamarosan egy jótékonysági eseményen fogunk részt venni. Calum és Mike alig mozdultak ki a házból csak néha a plázába. Ashton minden nap eltűnik valahová ugyan abban az időben és körülbelül ugyanakkor tér vissza, én pedig ki sem mozdulok innen. Néha úgy érzem, úgy élek, mint egy remete, de jó ez így nekem. 

- Jó, hogy végre felébredtél. - jött be Mike a konyhába, mire nem válaszoltam csak bólogattam. - Komolyan nem értem mi a fene bajod van. - ráncolta a szemöldökét. - Te hagytad el, szóval ne lógasd miatta az orrod. Ha még szereted menj és keresd meg, ha nem akkor lépj tovább Hayley-vel vagy bárki mással. - ezzel pedig már magamra is hagyott. 

Haragszanak rám, amiért szakítottam Zorával, ő pedig elhagyta a csapatott, ami egész gyerekkora óta meg volt. Mivel Simon szerint, kellett nekünk valaki, aki segít a dalok megírásában, ezért vette fel Hayley-t. Kedves lány, jól kijövünk, mondhatni együtt vagyunk, de ő még sem Zora.
Nincs elég bátorságom, hogy élé álljak és elmondjam mennyire sajnálok mindent. Az egész egy félre értés szüleménye volt, amit azóta is nagyon bánok. Félek, hogy örökre elveszítettem - hisz már teljesen kizárt az életéből - csak az újságok s rádió segítségével tudom mi is történt vele az elmúlt időben. Szárnyal a karrierjével, a dalaival, a gyönyörű ének hangjával. Az 1D- s srácokkal sem tartjuk már úgy a kapcsolatot, hisz ők Zora mellett állnak. Harry amúgy is haragudott ránk, amiért eltitkoltuk a testvérét, de amikor vége lett a kapcsolatunknak, némasági fogadalmat tett ellenem. A többi srác pedig jobbnak látta, nem bele folyni a vitába s a saját térfelükön maradni, amit meg is értek. Jobb, ha ők itt Londonban tartanak össze, mi pedig Sydney-ben.
Csináltam magamnak egy szendvicset, kivettem egy doboz üdítőt a hűtőből s vissza a szobámba vettem az irányt. Remélem ezzel tudattam a többiek felé, hogy ma sem akarok senkivel sem kommunikálni. Ashton a szobájában tartózkodott, félig nyitott ajtónál. Nem akartam hallgatózni, de valamiért nem tudtam tovább haladni.
- Veszélyes volt neked hívnod. - mormogta. - Minden rendben ? Ennyire hiányoztam ? - neveti el a végét. Ha a barátnőjével Gemmával beszél, soha nem vonul el, így, ilyen titokzatosan. Lehet, hogy van egy szeretője ?
- Most komolyan, minden oké ? - vált komollyá a hangja. - Később át megyek, most még nem tudok. - magyarázza. - Még nem mondtam el a srácoknak s te sem nagyon engedted, hogy szóljak róla. - válaszolt feldúltan. - Bocs, csak kikészít ez a titkolózás. - kér azonnal bocsánatot. - Tudom a babának nem tesz jót, ha idegeskedsz.
Most ugye csak rosszul hallottam ? Ashton apa lesz ? Gemmától ? Egyáltalán miért nem akarja ezt nekünk elmondani, ha én lennék az, amint tudomást szereznék róla, az egész világnak szét kürtölném. Mondjuk ilyen fiatalon még nem állnék készen az apaságra, de azt hiszem ezért nem utálnám sem a babát, sem az anyukát - akit szeretek - elfogadnám s örülnék neki.
- Igen ő is itthon van. - bólintottam. - Akkor azt hiszem ma sem fogsz át jönni. - sóhajtott fel. - Vigyem inkább én a srácokat egy semleges helyre ? - kérdi meg bizonytalanul. - Persze tudom hol van, akkor egy órán belül ott vagyunk - ígéri meg.  Ezek után hallom, ahogy készülődik, így én is a szobámba igyekszem felöltözni. Tudni akarom még is mi folyik itt, mi ez az egész ? Miután elkészültem, leballagtam a nappaliba, helyett foglaltam a kanapén és vártam.
- Hová mentek ? - fordítom feléjük a fejemet.
- Elugrunk kajáért. - vágta rá Ash. -  Maradj csak, úgy sem szeretsz kimozdulni.  - legyintet.
Amint becsukódott az ajtó, azonnal felkaptam az egyik slusszkulcsot s a garázsba indultam.

Ashton Irwin

Megkockáztatom a lehetetlent s bemutatom az új Zorát a srácoknak. Sokáig tartott míg meggyőztem, hogy legalább a két ökörrel találkozzon. Nagyon hiányzik nekik is, szóval biztos örülni fognak. Zora halál félelmén van, próbáltam megnyugtatni, de ezt a feladatott a barátnőmre hagyom. A külvárosi parkban találkozunk, ahová sokszor eljártunk sétálni. A házukhoz közel van, középkorú nők sétáltatják gyerekeiket, szóval egyáltalán nem látunk benne veszélyeket.
- Ashton. - szólal meg Mike az anyós ülésről. - Hová megyünk ?
- Nem sokára megtudjátok, de előtte tisztázzuk le a szabályokat. - mondtam, mire csak bólintottak. - Ez köztünk marad, nem mondhatjátok el senkinek. - parkolok le, majd szállok ki. - Luke nem véletlenül nincs velünk. - zárom le az autót.
- Ezt meg hogyan értsük ? - értetlenkedik Calum.
- Hamarosan mindent megfogtok érteni. - mormogtam, majd amint megpillantottam őket előre siettem. Gemmát egy rövid, de annál szerelmesebb csókkal illettem, míg Zorát szorosan magamhoz húztam, hiszen szüksége van minden féle támogatásra.
- Köszönöm, amit értünk teszel Ash. - nyom puszit az arcomra.
- Harry nem jött el ? - kérdem csendesen, mire csak megrázta a fejét.
- Úgy gondolta inkább a fiúkkal tart a megbeszélésre. - forgatta meg szemeit, mosolyogva. - Aztán hozzá tette, hogy ha bárki megbánt, szétveri. - ezen már nekem is muszáj volt nevetnem. Segítettünk felállni neki, a fiúk irányába fordultunk, akik már két kisgyereket bámultak, ahogy versenyeznek. Hogy ezek soha nem tudnak komolyak lenni.
- Ne aggódj, nem lesz baj. - simogatta meg a kézfejét Gem, majd rám pillantott.
- Hé barom arcok, még mindig nem nőttetek fel. - kiállt oda hozzájuk Zora.
- Te. - nyögték ki.
- Oh, tegyétek túl magatokat rajta s gyertek hagy öleljelek meg titeket. - tárja szét karjait, mosolyogva. A fiúk azonnal körbe ölelgették s alig hitték el, hogy ő az.
- Sokkal nagyobb vagy. - jegyezte meg Calum, míg végig mérte.
- Pár ruhaszámot tényleg nőttem. - bólogatott. - De hamarosan már vissza kapok pár számot. - simította kezét hasára. - Kisfiú. - fordult felém.
- Mikor tudtad meg ? - kíváncsiskodok.
- Tegnap délután az orvosnál, miután te elmentél. - magyarázta.
- Te tudtál róla ? - kérdik teljesen ledöbbenve.
- Csupán pár napja értesültem mindenről. - vontam vállat.
- Ashton, nekünk miért csak most mondjátok el ? - kérdik azonnal.
- Ez nem olyan amit csak úgy közölhetsz. Srácok, terhes vagyok, a volt barátomtól, ti pedig a barátai vagytok. Nehéz helyzet ez nekem, de el kell fogadnom, hogy a barátaimon vele kell osztoznom. - sóhajtott fel. - Most pedig kérlek menjünk haza, mert nem érzem jól magam. - vett egy mély levegőt. Az arca picit sápadt volt, így azonnal az autóhoz kísértük, beültettük, majd miután mi is beültünk, már indultunk is. Ez a rövid út segíthet a fiúknak felfogni a helyzetet, Zora pedig remélem megnyugszik. Kicsit gyorsabban a kelleténél, de a lakásukhoz értem, azonnal felsegítettük a lépcsőn, egyenesen a nappaliba.
- Jobban vagy ? - kérdi aggódva a nővére.
- Igen, csak elviselhetetlen, ahogy rugdos. - mosolyodik el fájdalmasan.
- A lábában van a ritmus, az egyszer már biztos. - szólalt meg Calum.
- Pont, mint az apjának. - suttogta.
- Mikor fog megszületni a keresztfiunk ? - kérdi meg Mike.
- El a kezekkel, ő az én kereszt babám lesz. - jelenik meg az ajtóban Harry. - Minden rendben ? - nyom puszit a húga hajába.
- Igen, most már. - suttogta.
- Siettem ahogy csak tudtam, hoztam minden jót, remélem találsz benne valamit számodra. - mutatta fel a zacsikat. - Szóval mi kérsz ? - néz rá türelmesen.
- Egy húsos szendvicset, majonézzel, salátával és oliva bogyóval, nem tudod mit legyen még ketchup is. - bólogatott lelkesen, mi pedig fintorogva hallgattuk rendelését. - Egy pohár narancslével.
- Desszertet is szeretnél ?
- Ha hoztál a kedvenc sütimből, akkor igen s mellé még Nutellát is kérek. - mosolyogott rá angyalian.
- Hogy vagy képes ilyen undorító ételt enni ? - néz rá fintorogva Mike.
- Kívánós vagyok, egész idő alatt ilyen voltam - vont vállat. - El is híztam rendesen, de remélem ez a terhesség után változni fog.
- Ne beszélj butaságokat, hiszen ragyogsz - legyintett Mike mosolyogva.
- Köszönöm, de nem kell hazudni.
- Tudom nem kellene felhoznom, de nem akarod elmondani Luke-nak, hogy születni fog egy kisfia? - kíváncsiskodik Calum.
- Nem, ezt soha nem fogja megtudni. - rázta meg a fejét. - Szakított velem, még a pontos okát sem tudom - harapott a szendvicsébe. - Az elején nehéz volt, de már teljesen jól vagyok. Egyáltalán nem zavar, hogy a gyerekem apa nélkül nő fel, sokan fogják majd szeretni.
Elég sokáig maradtuk, mindent tisztáztunk s örülök, hogy a többiek is megtudták. Bármennyire is szeretném elmondani Luke-nak nem tehetem, erre neki kell rájönnie.  

34. Meg kell őrizned ezt a titkot

Sziasztok!

Ez a rész elég lapos, eseménytelen és rövid lett, sajnos most csak ennyire tellett. 

Köszönöm azoknak akik még velem vannak, itt a végben.

Remélem tetszik majd, jó olvasást!

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Szerettem volna elbújni, elmenekülni, de tudom ez nem sokáig lehetne megoldás. A terhességem nagy része alatt ez sikerült, de amikor megszületik a picikém, nem bújkálhatok tovább. Van életem, szerető családom és ezt a volt barátom - akit még most is szeretek - nem teheti tönkre. Ashton látványosan végig mér, majd a társaságot is, ami körül vesz. Tekintetét újra és újra végig futtatja rajtam, Liamen és a bátyámon. Gondolom már elég sok össze esküvés meg jelent a fejében, hisz nem beszéltem vele azóta, hogy össze pakoltam és Harryhez költöztem. A karrieremet ha szerette volna akkor biztos követte a neten. Én nem követtem őket, mert így kevésbé fájt az elején, aztán már csak nem akartam felszakítani a gyógyuló sebeimet. Bármennyire is tartozom én a napsütötte vidékhez - amit jobban is kedvelek, mint ez az esős időjárás - csak nyaralni mennék vissza. Elhatároztam, hogy a gyermekem is itt fog születni, ahogy én is itt születtem. Az sem volt egy utolsó tényező, hogy nekem itt van a családom. Itt van mindenki aki számít, szeret s gondoskodik rólam.
- Ashton megkérhetnélek, hogy ne bámulj ennyire ? - teszem fel a kérdést, mert már kezd nagyon idegesíteni s azt nekem nagyon nem szabadna.
- Bocs. - dadogja és a hajába túr. - Nagyobb lettél. - nyögi ki.
- Ezt saját magamtól is tudom. - forgatom meg szemeimet, kezem pedig akaratlanul is a pocakomra simul.
- Indulhatnánk, nem ez a legalkalmasabb hely arra, hogy ezt megbeszéljétek. - simul Liam mellém, hogy támaszt adjon fájó végtagjaimnak. Látom Ash zavartságát, de nincs időm vele foglalkozni, mert lábaim elindulnak a már jól ismert autó felé.
- Utánatok megyünk. - mosolyog rám bátorítóan Gemma. Csupán bólintani van energiám, hisz hamarosan szint kell valljak neki. Soha nem tudtam neki hazudni s amikor ferdíteni szeretem volna az sem jött össze. Emlékszem egyszer a meglepetés buliját szerveztük. Rám maradt a feladat, hogy egészen estig ne engedjem haza. A terv a fél napig bírta, utána lebuktam.
Az autóban csend uralkodik, a fiúk halkan beszélgetnek elől, míg én hátul kicsire össze húzva magam a tájat figyelem. Harry háza - ami már az én házam is - nem a város központban van, hanem a külvárosban, amiért hálát szoktam adni. Igaz mivel híresek vagyunk szinte mindenki tudja hol lakunk, viszont kezdik tiszteletben tartani ezt és nem zavarni. A bátyám nagyon sokat mesélt a kezdeti nehézségekről és hogy hogyan is győzte le őket. Támogatni szeretne engem a karrieremben s mindenben segíteni fog a kicsi körül i, hisz nem sok olyan előadót tudok, aki hatalmas pocakkal vágott volna bele ebbe az egészbe. Csupán akkor eszmélek fel, amikor megállunk és Harry segít kiszállni. Liamnek mennie kell, hiszen várja a barátnője. Szoros öleléssel és egy puszival búcsúzom, míg Harrytől férfiasan elköszön, oda int az épp beguruló kocsi utasainak, majd elhajt.
- Nem lesz semmi baj. - nyom csókot a homlokomra. Bólintok, hallom ahogy kiszállnak a kocsiból, de nem nézek hátra, hanem megmászom azt a néhány lépcsőfokot, majd egyből a konyhába megyek. A hűtőt azonnal kinyitom és keresgélni kezdek benne valami ehető után.
- Mit szeretnél enni ? - jelenik meg a gondoskodó bátyám. - Csinálhatok kaját, de akár rendelhetünk is ? - ajánlkozik. - Habár a legutóbb sem sült el jól a rendelés, mivel addig meg etted a fél hűtőt. - kuncog.
- Akkor inkább nem eszem semmit. - csapom be az ajtót, amit ha Niall látott volna biztos sipítozásba kezdet volna miszerint nem bánthatjuk a hűtőket.
- Te sem gondolod komolyan. - mormog. - Enned kell, szóval ... - néz rám várakozóan, hogy beadjam a derekamat.
-  Tonhalas szendvicset, paradicsommal és mustárral. -  indulok ki a konyhából. - Ja, és ne sajnáld a savanyú uborkát sem. - kiáltok fel. - És Harry - kezdenék bele az újabb részbe amikor kikukucskál a konyhából.
- Egy nagy pohár narancslé, tudom. - bólint mosolyogva.
Mosolyogva lépkedem be a nappaliba, de mosolyom azonnal el is tűnik, ahogy eszembe jut kik is a vendégeink. A kisebbik kanapén foglalnak helyet, Gem elég feszült, Ash lába folyamatosan jár, ami az idegességének a jele. Csendesen telepszem le a szemközti kanapéra, majd amennyire pocakom engedi felhúzom lábaimat, kezemet pedig hasamra simítom. Ash tekintete ismét a hasamat veszi célba, majd megrázza a fejét, mintha csak képzelődne, pedig nem. Az Ausztráliában élő családom még mindig nem tud róla, az Angliában élők közül pedig csak ketten tudják - a testvéreim - az igazi szüleimmel nem tartom a kapcsolatot és nem is szeretném.
- Mire vagy kíváncsi ? - kérdem meg halkan. - Gyerünk, essünk már túl rajta. - sürgetem.
- Elég nehéz feldolgoznom, hogy a legjobb barátom otthagyta a bandát, mert szakított vele a barátja. Hosszú idő után most találkozunk először és megváltoztál. - mutat végig rajtam. - Remélem nem a bátyád bandájából csinált fel valaki. - mormogta.
- Ashton! - kiált fel a nővérem.
- Képzeld fogalmam sincs miért szakított velem Luke, nem volt valami készséges az indokok kapcsán. Miért is hagytalak ott titeket ? Először is szakított velem a szerelmem, pont akkor amikor azt akartam vele közölni, hogy kisbabánk lesz! - a harag csak úgy gyűlik bennem, teljesen elfojtva jelenleg a könnyeimet. - Ezek után nem gondoltam, hogy tudnia kellene róla. Összecsomagoltam és eljöttem, amúgy is szerettem volna már saját karriert, nektek pedig nincs szükségetek egy dalszerzőre. Besegítek a bátyáméknak, írom a dalaimat, építem a jövőmet a babámnak és nekem. - veszek mély levegőt.
- Jól vagy ? - ugrik mellém Gemma.
- Igen csak mostanában imád rugdosódni. - mosolyodtam el halványan arra gondolva, hogy hamarosan már a kezemben tarthatom.
- Itt a szendvics ahogy kérted. - jelenik meg Harry, de amikor meg pillantja mellettem a nővérünket, azonnal a kis asztalra pakolja a tárcát és a másik oldalamra siet. - Megint sokat rugdosódik ? - mosolyodik el halványan. - Meg taníthatom majd focizni, meg golfozni.
- A kislányok nem hiszem, hogy szeretik az ilyesmiket. - mosolyodom el.
- Az nem baj, majd megszereti. - legyint.
- Kislány lesz ? - kérdi meg félve Ash, gondolom attól tart, hogy ismét lekiabálom a fejét.
- Nem tudni. - vonom meg a vállam. - Harry szerint fiú, szerintem pedig kislány.
- El akarod mondani az apjának ? Egyáltalán hogyan akarod ezt titokban tartani ? - halmoz el kérdéseivel.
- Nem, nem akarom elmondani s titokban sem fogom tovább tartani. Egyszerűen csak letagadom előtte, ha netalán rá kérdezz. Simán gondolhatja azt is, hogy tovább léptem, fogalmam sincs.
- Előbb utóbb hasonlítani fog rá. - világosít rá egy tényre.
- Ezt mind tudjuk, de nem mehet a kereszt gyerekem közelébe. - mormogott Harry.
- Csak gondolj bele, ha felnő ez a baba érdekelni fogja az apja, még is mit mondasz majd neki ? Ennyire szívtelen nem lehetsz. - rázza meg a fejét.
- Ashton kérlek, őrizd meg ezt a titkom. Ígérem felveszem ha hívsz, beszélünk naponta, meglátogathatsz, láthatod a picit, csak ne szólj neki róla. - könnyezett be a szemem.
- Kérlek csak ne sírj, utálom ha sírsz. - áll fel, majd ölel szorosan magához. - Nem helyeslem, de melletted állok. - nyom puszit a hajamba. - Tudod, nekünk sem mondta el, miért szakított veled, hisz kamasz korunk óta azt vártuk, mikor szakítjátok át a gátat s amikor ez megtörtént nagyon örültünk nektek. - törli le a könnyeimet.
- Találkozóm van a barátnőimmel, mennem kell. - szólal fel a nővérkénk. - Később még jövök és megszeretgetem a pocak lakót. - nyom puszit az arcomra, majd Harrynek is ad egyet. - Ashton ugye el viszel ? - fordul barátja felé.
- Persze. - bólint.
Miután elköszöntek, csendben elfogyasztottam a kajámat. Harry a laptopján böngészett én pedig szép lassan elálmosodtam.
- Biztos jó ötlet volt ez ? - kérdi aggodalmasan.
- Nem, de már mindegy. 

33. Idővel...

Sziasztok!

Hatalmas bocsánat kéréssel tartozom, ezért a szünetét, hisz ilyen még nem fordult elő a blogon.

Hatalmas köszönet amiért még itt vagytok és várjátok a folytatást!

A részről csak annyit, hogy lehet kicsit zavaros, de mindent a helyére lehet tenni.

Remélem tetszik majd, jó olvasást!

Ölel, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Azt mondják az idő segít a felejtésben, de én ebben valahogy még sem hiszek. Elhagyott egy számomra fontos személy, amit a mai napig nem értek, de megajándékozott egy kis emberkével. Hónapok teltek el úgy, hogy nem beszéltem jó pár olyan barátommal, akik egész életemben támogattak. A szüleimmel is csak ritkán beszélek és amennyire csak lehet titkolom előlük, nem félek tőlük, csupán attól, hogy Luke fülébe jut. Semmi szükségem a pénzére, viszont annál nagyobb szükségem lenne arra az emberre akit a szerelmemnek hittem. Az újságokban naponta jelennek meg hírek, hogy az új barátnőjével enyeleg egy kávézóban, étteremben vagy épp csak Sydney csodás partjain. Tudom ebből az ember még nem sokat ért meg, hát az elején én sem akartam felfogni mi is történt. Elhagyott a barátom. Megtudtam, hogy állapotos vagyok. Londonban maradtam a bátyám mellett, így még véletlenül sem kell vele és az új barna fruskájával találkoznom. Na igen, a bátyámmal igen csak szoros lett a viszonyom, együtt élünk, pontosabban én költöztem be hozzá, mivel nem akarta, hogy hotelben szálljak meg míg találok valami kis lakást. Fura volt az elején minden, az eső, maga a tény, hogy vele élhetek. Nem hagyott egyedül amikor szükségem volt rá s ezért mindig is hálás leszek neki. A fiúkkal is jobban össze ismerkedtem, így az ő jelenlétük sem volt olyan zavaró. Előlük sajnos nem lehetett eltitkolni az állapotom, de mindenki megígérte, hogy titokban tartja. Hittem nekik, hisz Zayn az egyik legjobb fiú barátom lett - betölti az űrt amit maga után hagyott ő - Liam, aki gondoskodik rólam, Niall akivel együtt bolondozok és nagyokat eszem, Louis aki minden egyes percben megtud nevetettni. A zene a menedékem lett, a karrierem beindult, de egyenlőre csak kisebb fellépéseket vállalok és az első kis lemezemre koncentrálok. A napokban fog megjelenni, bármennyire is keveset mutatkozom Paul és a többiek szerint ez hamarosan elkerülhetetlen lesz, hisz interjúkra kell járnom, reklámoznom magam még ennél is jobban. A média még mindig nem tud Harry és a köztem lévő testvéri viszonyról egy nagy hassal ezt nagyon meg is kavarnánk. A rajongók tudnak a barátságunkról, illetve arról is, hogy ezentúl egyedül és kizárólag a One Directionnak segítek a dalszerzésben. A sajtó több napon át teregette ki a magán életemet, így napvilágot látott a Luke-kal való kapcsolatom  - ami akkor már véget ért - megszakítottam a bandával minden kapcsolatot és nem írok nekik több klassza sikeres dalt. Aprópó említettem már Luke, hogyan is szedhette össze a csajt ? Simon a helyemre kereste az új munkaerőt és ennél a csajnál állapodott meg. Jelenleg az összes újság az új álompárt isteníti néha felemlegetve engem is, mert bár nem akarom bele írtam magam annak a bandának a történetébe. Szóba kerül a sok új dal amit a szerelemeseknek köszönhet a banda és a többi és a többi.
A dalaim többsége az életemről szólnak, ezért a hamarosan polcokra kerülő lemezem címe ME - tudom lehet nem valami eredeti, de ez én vagyok - ezzel lezárom a korszakom egy részét. Csöpögős lehet, ha azt mondom a második lemezen olyan dalok lesznek, ami folytatják az első lemezemet, többek között belefoglalva azt amit éreztem, amit most is érzek és egy picit a múlt jövő kombót.
- Zora figyelsz rám ? - legyezi arcom előtt hatalmas tenyerét Louis.
- Ne haragudj, elkalandoztam. - néztem rá bocsánat kérően míg hasamra simítottam a kezemet.
- Csupán azt mondtam, hogy pihenned kellene. - sóhajtott fel. - Menj haza, pihenj. A dalt már egyedül is feltudjuk venni a srácokkal. - biztosít.
- Nem szeretnék egyedül lenni. - pillantok szemeibe, amiben tudom semmilyen érzelmet nem kell eltitkolnom.
- Rendben. - bólintott. - Maradj, várj meg minket, de szigorúan csak a kanapéról nézhetsz minket. - mutatott az említett darabra. - Nem szólsz közbe, nem tervezel énekelni,  mert hidd el mára neked és a picurnak is elég volt. - erre már tényleg nem tudtam mit mondani, így bele egyezően bólintottam. Reggel kilenc körül érkeztünk és először én dolgoztam pár dalomon, majd miután megebédeltünk átadtam a helyet a srácoknak. Délután három körül jár az idő és én nagyon sokáig kalandoztam, ismét a múlton rágódtam. Egyszer mindenképp magam mögött kell majd hagynom.
Készítettem egy képet a hasamról, majd posztoltam a közösségi oldalamra, amit privátra állítottam így csak pár személy tudhatja mi is történik velem. Hazudnék, ha azt mondanám a családomból senki nem tudja, mert Peter a kisöcsém és a barátnője tudják. A szüleimnek és Colenak nem mertem elmondani, tudni illik mi már Cole-val nem tartjuk a kapcsolatot. Az igazi szüleimmel nem beszélek igazából hosszú ideje nem is esett szó róluk. Harry és Gemma tiszteletben tartják kérésem, miszerint még nem állok rá készen. Harry elhidegült a családjától, amiért bűntudatom van, noha ő és én is egy szerető családban nőttünk fel, még ha nem is együtt, de még mind ketten élünk és boldogok vagyunk. Harrynek jelenleg nincs barátnője, Gemma viszont még a történtek ellenére is együtt van Ashtonnal, aminek én hihetetlenül örülök. Boldog vagyok, hogy az ő kapcsolatuk nem ért véget, annak ellenére Gem már nem jön ki olyan jól Luke-val és ha csak teheti Ash-vel mennek el valahová ketten. A bátyám iszonyúan pipa egykori jó barátjára, nem állnak szóba egymással, sőt még a többiekkel is csak nagyon ritkán beszél. Haragszik a volt barátomra, amiért csak úgy benyögte, hogy nem folytathatják tovább. Bevallom nagyon fájt, sőt egy sima szakítást még túl éltem volna, de akkor már bennem növekedett szerelmünk gyümölcse. Aznap akartam neki elmondani, amikor kidobott.
Telefonom csöngése repít vissza ismét a földre, a dallam nem gyengül sokkal inkább fokozódik. Amint meglátom a telefonszámot, úgy gondolom jobb nem felvenni. Kinyomom, pillanatokon belül pedig ismét hallható a saját dalom. Sóhajtva tápászkodok fel, kilépek a folyosóra végül elhúzva a kis zöld csíkot fülemhez emelem a készüléket. Nem tudom jó ötlet - e egy idegen számot felvennem.
- Zora Winfield - mutatkozom be illedelmesen s magabiztosan.
- Nocsak, Zora Winfield végre hajlandó volt fel venni a telefont. - szólalt meg gúnyos hangon a telefon másik végén tartózkodó nő. - A fiúk már olyan régóta próbálnak elérni téged, kár, hogy még nem sikerült. - nevetett fel. - Hadd mutatkozzam be....
- Felesleges, tudom ki vagy. - vágtam közbe. - Mit akarsz tőlem Hayley ?
- A fiúk szerették volna, ha beszélgetünk egy kicsit. Tudod, hogy jobban áttudjam szellemíteni a dalokat amiket nekik írok.
- Nem értem nekem mi közöm van hozzá ! - szaladt ráncba a homlokom. - Engem már rég nem érdekel mit csinálnak, hol és kivel. Te vagy a dalszerzőjük old meg. Érdekes - hümmögtem. - Nekem mindig sikerült valamit kitalálnom és két lépéssel a fiúk előtt járnom. Javaslom próbálj velük lépést tartani, majd lekörözni. Tekintsd egy versenynek, ahol neked kell győzni.
- Nyugi van, kis tigris. - állított le. - Hidd el, ha nem kellene nem csinálnám ezt. Nem hívnálak fel és beszélnék veled, de ez most már sikerült.
- Remek. - morogtam. - Mond meg a fiúknak, hogy beszéltünk, jól vagyok, te jobban lettél és ügy lezárva. Viszlát Hayley. - nyomtam ki morcosan a telefont. Hajamba túrva igyekeztem vissza, hogy mielőbb leülhessek és igyak pár kortyot. Kissé felzaklatott az a nő, azt sem értem miért keresett fel. A fiúk szünetet tartottak, így egyből berontottam és Harry szoros ölelésébe bújtam.
- Minden rendben ? - nyomot puszit a hajamba.
- Nem. - dünnyögtem mellkasába. - Volt egy elég kellemetlen beszélgetésem az imént. Nem mehetnénk haza ? - néztem szemeibe könyörgően, mire ő csak kisebb mosollyal az arcán bólintott.
- Haza viszlek benneteket. -ajánlotta fel Liam, aki reggel is elhozott minket, mivel Harry autója szervizben van, én pedig még nem vettem autót. Nem láttam sok értelmét, hiszen terhesen nem szerettem volna volán mögé ülni, arról nem is beszélve, hogy a bátyám nem engedi. Legalább is addig míg a baba meg nem születik.
- Köszönjük. - mosolyogtam rá, bátyám azonnal össze kapta a holmiját és az enyémet. Kézen ragadott és egyből a mély garázsba indultunk. A fiúk nagyban beszélgettek valamiről, de mikor az autók között voltunk már elhallgattak. Értetlenül bámultam rájuk, aztán követtem a tekintetüket.
- Gem! - kiáltottam a lánynak, aki azonnal megpördült és rám vezette tekintetét, de mellette állt még valaki akinek tudom magyarázattal fogok tartozni és még látnia sem kellene engem.
- Húgi! - ahogy a becézésem elhagyta száját már rajtam is csüngött és ölelt magához. Már lassan majdnem másfél hónapja nem láttam, Ash-vel nyaraltak és velük tartok pár koncertre is.
- Gemmy még a végén megfojtod őket. - köszörülte meg a torkát Hazz. - Miért nem szóltál, hogy jössz ?
- Ha zavarok már el is mehetek. - vágta be a durccát.
- Tudod, hogy nem úgy értettem, csupán szólhattál volna. - vakarta meg a tarkóját.
- Mesélj, hogy vagy ? - engedi el Harry magyarázatát a füle mellett.
- Fáradtan, szóval lehetne, hogy később beszélünk. - próbáltam finoman arra célozni, hogy ne itt és most. Ne előtte!
- Akkor lehetőleg már egyedül gyere. - dünnyögte a bátyám.
- Harry. - korholtam. - Valójában részben igaza van. - suttogtam szemeimet lesütve. Gemma és Ashton mindent megbeszélnek egymással, egyetlen egy témát kell kerülniük, engem. Ez volt a kérésem a kapcsolatukat illetően. Ash tudhatja Luke miért szakított velem és Gem tudja mi is jelenleg az én álláspontom így valamiért a kettő ütné egymást.
- Semmi baj, húgi. - mosolyog rám biztatóan. - Tudom, hogy nem kellett volna ide hoznom, de velem akart jönni és nem gondoltam, hogy ilyen hamar találkozunk is.
- Zora ? - hallottam megdöbbentő rekedtes hangját. Tudtam, hogy ebből már jól nem jöhetek ki.

32. Botrány

Sziasztok! 

Ezekben a hetekben kisebb kilengésekkel érkeztek az eddigi részek. Sajnos az elfoglaltságok, idő illetve ihlet hiány miatt megcsúsztam a részekkel.

Köszönöm a támogatásotokat, az oldal látogatottságát, az olvasókat - ti akik még velem vagytok - a vissza jelzéseket is, bármilyen formában. 

Ne felejtsétek a csoporthoz bármikor lehet csatlakozni, csak katt ide 

Jó Olvasást!
Utólag is Boldog Karácsonyt nektek! 

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Késő éjjel botorkáltam át a szobánkba, amikor is már Harry küldött lefeküdni, mert szerinte ülve is eltudtam volna aludni. Kis idő után igazat adva neki, ruhástól másztam be az ágyba Luke mellé, miután pár szót váltottunk szorosan magához ölelve aludtunk el.  Talán hosszú idő után, most először lustálkodtam az ágyban s nem keltem fel a megfelelő időben. Mikor kinyitottam a szemeimet a szobát még sötét uralta, mellettem már nem feküdt senki, az óra pedig már lassan delet ütött. magamra véve egy kardigánt indultam meg a többiek keresésére, ami nem volt nehéz hisz a legjobb elfoglaltságuk általában a nappali. Ez jelenleg sem volt másképp, mind a tv előtt ültek s nagyban a képernyőre koncentráltak. Olyan jó volt így végig nézni a társaságon hisz végre senkinek nem kell titkolóznia a másik előtt. Mind tudják a valódi kilétem s én ezt egy cseppet sem bánom. Az élet tele lehet meglepetésekkel, de tudom most már csak előre kell nézni, s semmi baj nem lehet.
- Jó reggelt! - mosolyodtam el.
- Neked is. - válaszolták kórusban.
- Ugye tudod, hogy lassan dél lesz ? - pillant rám egy másodpercre színes hajú barátom.
- Igen. - bólintottam. - Nos, ha szükségetek lett volna rám, fel ébreszthettetek volna.
- Hidd el, akartunk. - válaszolt azonnal. - Viszont a bátyád és a barátod nem engedték, miszerint későn aludtál el.
- Ez szintén igaz, de higgyétek el, hogy legközelebb a legjobb, ha felébresztetek. Hozzá vagyok szokva az éjszakázáshoz, általában olyankor dolgozom. - magyaráztam, de a csengő élesen hasított a levegőbe. Felmutattam az ujjam miszerint ezt még nem fejeztük be, továbbá ezzel azt is jeleztem, hogy én nyitok ajtót.  Az előszoba tükrében megigazítottam a hajam, majd elfordítottam a kulcsot és ajtót nyitottam. Azt hiszem kisebb sokkot kaptam én is és az ajtó túloldalán lévő személy is. Pillanatokkal később nyitottam volna a számat, de egy hang nem jött ki rajta. A nő magához térve, apróbb mosolyt küldött felém, amit egyáltalán nem akartam viszonozni neki. Nem értem miért van most ő itt, kizárt, hogy tudott volna a tegnap történtekről, hisz csak nagyon bizalmas emberek voltak ott annál a fontos pillanatnál. Értetlenül, tehetetlenül állok most vele szemben, a döbbenettől semmi olyan nem jut az eszembe, amit mindig is elakartam mondani neki. A fejéhez akartam vágni az összes sérelmet, ami miatta, az ő családja miatt ért. Most itt áll egyedül, a férfi nélkül akihez szintén lennének őszinte és bántó szavaim. A fejükhöz szerettem volna vágni mind azt, amit miattuk szenvedtem el.
- Zora, kislányom. - hangja megremegett, ahogy a nevemet kiejtette, én viszont nem mutattam érzelmeket.
- Mit szeretne ? - egyszerűen csak úgy érzem az a leghelyesebb jelenleg, ha úgy tekintek rá, mint egy idegenre.
- A gyerekeimet szeretném látni. - válaszolta zavartan.
- Akarja, hogy kihívjam őket vagy szeretne bejönni ?
- Itt megvárom őket. - bólintott. - De remélem még te is vissza jössz, hisz te is a gyermekem vagy. - nézet rám könyörgő szemeivel. Úgy gondoltam jobb nem egyedül hagyni a küszöbön, így inkább maradtam és a számat használtam szólításképpen.
- Harry! - kiáltottam be a nappaliba. - Ide tudnál jönni ?
- Valami baj van ? - jelenik meg mögöttem az említett.
- Látogatótok van. - tártam ki az ajtót, majd  jobbnak láttam menni. A bátyám karjait körém fonta, meglepetten pislog az ajtóban álló nőre, valószínűleg ő sem érti miért is van most itt. Harryre nézek miszerint én inkább nem lennék itt s ha nem muszáj nem hallgatnám végig azt amit most mondani fog neki. Aprót bólint a fejével s hagyja, hogy Luke kezét megfogva elinduljunk a konyha felé, hogy azon keresztül az alagsorba juthassunk majd. A többiek pedig jobbnak látták szét széledni s nem maradni tovább a nappali környékén, így van aki az emeletre, van aki pedig a földszinti játékterembe ment. Gemma mellet Ashton nem maradt, amit valahol meg is értek, ennek nem most van itt az ideje. Egyenlőre ez csak is rájuk tartozik, noha tudom támogatják egymást, s ők is úgy ragaszkodnak az elmúlt napokban egymáshoz, mint mi Luke-val.
Egyenesen a kanapéhoz megyek leülök ő pedig azonnal mellém. Közel húzódok hozzá, szinte már elmerülök felső testében, kezével szorosan ölel magához, fejét pedig  hajamba rejti. Nem csinálunk semmi különöset, szavak nélkül is tudjuk most a csend a legjobb nekünk. Együtt vagyunk, együtt töltünk egy kis időt s próbáljuk kizárni azt ami jelenleg az életünkben van. Annyiszor gondolok olyanokra, hogy talán az én életemnek nem pont így kellett volna alakulnia, viszont amint az én szőke hercegem elkezd beszélni hozzám, megölel vagy megcsókol minden negatív dolgot elfelejtek. A vitánk óta a kapcsolatunk erősebb, nagyon szeretné jóvá tenni azt a hibáját, amiért olyanokat vágott akkor a fejemhez. Nem haragszom rá, az a nap mindkettőnknek zavaros volt. Ő félt, hogy elveszít én pedig attól, hogy kicsúszik a kezemből az életem irányítása. Letudtuk az első veszekedésünket mások előtt, haragban voltunk, ezen kívül megtapasztaltuk milyen a szakítás szélén állni, büszkén közlöm, hogy nagyon szar.  Lesznek még nézet eltéréseink, az minden kapcsolatban van, viszont szeretném ezeket inkább elkerülni. Luke illata, mint mindig most is magával ragad, szemeimet csukva tartom és a jövőn kezdek gondolkodni. Köhintésre leszek figyelmes a fejemet felkapva pillantok az ajtóba, ahol egy elég zaklatott Harryt találok.
- Bocsi a zavarásért, de beszélhetnék Zorával pár percet ? - mind ketten bólintunk a kérdésére, szerelmem csókot nyomott a homlokomra, lepacsizott a kissé ideges bátyámmal, majd elhagyta a helyet.
- Minden rendben ? - kérdem, míg jelzem üljön oda mellém.
- Tényleg nem akartalak megzavarni titeket. - szabadkozik ismét. - Csak annyira felzaklatott amit mondott.
- Harry, tényleg semmi baj. Semmit sem zavartál meg. - nyugtatom. - Komolyan mi csak összebújtunk, Luke szeretné, ha a napokban történtekről néha elfeledkeznék.
- Én nem arról szeretnék elfeledkezni, hogy a húgom vagy, sokkal inkább arról amin keresztül mentél.
- Ezen változtatni nem tudunk, idővel elfogadod te is, ahogy én is megtettem már. Jelenleg ez a múltam, ami néha fáj, de majd jobb lesz.
- Nem értem hogyan lehettek erre képesek apával. Azt sem értem miért engedelmeskedett apának, volt saját akarata. A nagyi imádott minket mindig is, miért nem menekült hozzá ?! - motyogta.
- Kérlek lassabban, mert ebből semmit nem értek. - motyogom én is.  - Én még soha nem találkoztam az apánkkal. - ismerem be. - Anne mindig egyedül jött, bár az sem volt olyan sok alkalom, hosszú idő után most láttam őt élőben.
- Akarsz erről beszélni ? - pillant rám, szemeivel kedvesen mosolyog.
- Nem is tudom.... Még mindig hihetetlenül meglepődök, még is büszke leszek magamra attól a gondolattól, hogy felvállaltam azt aki vagyok előtted. Számomra ez nagy lépés, a szüleink megismerése pedig egyenlőre nagyon távoli. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a hibát valaha is eltudnám nekik felejteni. Tudod én mindig is úgy képzeltem, ha egyszer gyerekem lesz, akkor az apja velünk fog élni, de ha esetleg még sem, akkor sem dobnám el őt magamtól. A gyermekem nem ártott senkinek, hiszen még meg sem született.
- Megértelek tényleg, ezért is vagyok rád nagyon büszke. - nyom puszit az arcomra. - Szeretnéd tudni anya mit mondott ?
- Muszáj ezt most ? - néztem rá könyörgően.
- Nem, majd később elmondom. - sóhajtott fel, aztán magához ölelt.
Ezek után kisebb nyugalom szállta meg a házunkat végül Simon vetett véget a lazításnak azzal az indokkal miszerint a koncert el lett napolva a mai estére. Így mindenki roham tempóban kezdett el készülődni, hogy minél hamarabb indulhassunk a fellépés helyszínére. A kocsiban a srácok már lázasan beszélték meg a ma esti menetet, amit én mosolyogva hallgattam. Tipikus náluk ilyenkor a dominancia, Luke és Ashton mindig a főnököt játsszák, rendszerint ugyan azon a két dalon kapnak össze végül a másik két fiú rak rendet. A fiúkat azonnal elragadják a sminkesek és öltöztetők, végül kisebb gyakorlás után a néző tér megtelik sikító tini lányokkal. Gemmel a színpad szélénél tomboljuk ki magunkat a barátainkra, utána pedig Harrynek is adunk egy kisebb műsort. Velük éneklek pár dalt, végül Lukehoz bújva figyelem tovább az eseményeket. Késő éjjel indulunk haza, én pedig semmi már sem akarok csak ágyba bújni s aludni. Luke ölelő karjaiban elveszve aludni, reggel pedig ébredni. 

31. Méreg

Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok a folytatásra, de nagyon sok minden össze jött. Bevallom ezt a részt hihetetlenül nehéz volt megírnom, egyszerűen blokkolt volt az agyam, érzem a blog végét, pedig még nem szeretném.

Nagyon köszönöm a támogatásotokat, hogy még itt vagytok nekem.

Remélem tetszeni fog! 

Jó Olvasást! 

Ölelés, Poppy P. McDonald 

Harry Styles

Értetlenül álltam a dolgok előtt, amikor is Simon azt mondta rajtunk kívül mindenki elmehet. Nekem már az elég sokkoló volt, hogy a nővérem egy tőle mondhatni fiatalabb pasival kezdett el járni. Nincs problémám Ashtonnal, hisz nagyon régóta voltak barátok, egyszerűen csak féltem. Eddig még bele sem gondoltam, hogy két lányt kellene megvédenem akár az életem árán is, hiszen a testvéreim. Igaz Gemma az idősebb még is mindig, minden pasijától féltettem. Ashtont ismerem - én mutattam be őket egymásnak - tudom nem bántaná meg szándékosan a nővérem, viszont bennem van a féltés ami ellen nem tehetek. Gondolataimba feledkezve már csak arra eszmélek fel, amikor Zora énekelni kezd. A dallamot még soha nem hallottam, míg a szöveg eléggé ismerős lesz számomra, amint a refrénhez ér. Ezt a dalt olvastam, tegnap amikor pontosan ebben a szobában gyakoroltunk. Próbáltam összerakni a képet, amit egyszerűen nem akartam elhinni. Zora szemei könnyben úsznak s valamiért engem is megérint a dal, amikor is a gyermekkori egyedüllétről énekel. Érdeklődve pillantok körbe, de csupán azt látom, ahogy Paul és Simon a falnak dőlve hallgatja a dalt, míg Luke és Ashton egymás mellett állnak, Lukeról pedig süt a féltés és aggodalom, - ahogy a barátnőjét figyeli, mert gondolom együtt vannak - de mellette a büszkeség is ott van szemeiben. Gemma mellettem áll és rászorít a kezemre, míg könnyes szemeivel az éneklő lányt figyeli. Ennek most tudom jelentenie kell valamit, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni. A méreg, a düh, a kétségbeesés pillanatok alatt árad szét ereimben, ahogy arra gondolok ők végig tudtak róla és nem mondták meg nekem. Dühít a gondolat, hogy az anyánk tudta és nem mondta el, hogy elszakított a másik felemtől. Hihetetlennek tartom, hogy most ő itt áll és arról énekel ami a története s amihez nekem is közöm van. Az éneklése alább hagy, majd megtörten ránk emeli a tekintetét. Pillanatok alatt szakítom ki magam Gemma szorító kezéből és már csak arra eszméltem fel, hogy szorosan ölelem magamhoz az éppen felzokogó Zorát.  Fejét mellkasomba fúrta lévén, hogy én magasabb vagyok nála, míg én hajába temettem az arcom. Mindketten sírtunk, mind ketten úgy öleltük egymást, mintha az életünk múlt volna rajta. Kis idő múlva Luke zavart meg minket, aki át vette tőlem a még mindig zokogó lányt, aki a húgom.  Kezeit derekára helyezte fel emelte, mire Zora azonnal köré fonta a lábait, szinte elbújni szeretet volna a világ elől.
- Shhhh.....  - nyugtatta. - Nyuszifül, semmi baj. - motyogta, míg nyugtatóan simogatta. - Jól csináltad. - dicsérte meg. - Menjünk haza. - nyomot csókot fülébe. Az összes kis gesztus amit felé tett látszott, hogy határozottan őszinte, de még mennyire. Szeretik egymást, ez olyan, amit még eddig nem láttam. Lassan sétál ki vele, miközben szorosan magához öleli, nem törődve velünk. Valamiért nem borított ki a tudat, hogy ők együtt vannak. Talán azért mert még sokk alatt vagyok az információtól vagy azért mert meggyőző volt ez a kis jelenetük. Talán az is közre játszik, hogy ők nem Gemma és Ashton akikről csak most szereztem tudomást. Mid két testvérem kapcsolata kor különbséggel jár, de csak az egyik zavar nagyon. Gondolataimba merülve fordítottam hátat mindenkinek, hogy kicsit egyedül lehessek. Valamiképp rendezni szeretném gondolataimat még mielőtt haza megyek, mielőtt számon kérem a szüleimet, mielőtt számon kérek mindenkit, aki tudott erről az egészről!  Beültem a kocsimba s egyszerűen csak kocsikáztam, a fejemből a gondolatok nem távoztak, de a sebesség sem enyhítette. Akármennyi kisebb ismeretlen kocsma előtt is mentem el, tudtam ha haza megyek józannak kell lennem, így mindig csak tovább hajtottam. Órákkal később amikor ezt az egészet meguntam inkább haza indultam, hogy Zorával tudjak beszélni, na meg fúrta az oldalamat jó pár kérdés, amikre szerettem volna választ kapni. A ház teljesen ki volt világítva, amikor is kiszálltam autómból. Mély sóhajtás közepette indultam meg megkeresni a házban tartózkodókat, akiket hamar meg is találtam a nappaliban ülni.
- Sziasztok - köszöntem. Hangom meglepően rekedt volt, még a szokottnál is jobban. - Hol van Zora ? - pillantottam végig a társaságon, mert féltem olyat hallok amit nem szeretnék.
- A szobánkban pihen egy kicsit. - adta végül Luke a választ, nekem pedig egy kisebb kő gördült le a szívemről. - Felzaklatta magát a ma történtekkel, szóval miután megnyugodott elaludt. - magyarázta, mire csak bólintottam.
- Őszintén fura nekem ez az egész. - vallom be. - Napokkal ezelőtt még egymást martuk, most meg kiderül, hogy ő az akit kerestem és eddig nem szólt róla. Ami miatt talán jobban kellene aggódnom, hogy ti sem szóltatok róla, még is mióta tudjátok ? - pillantok végig rajtuk.
- Még is micsodát ? - kérdezett vissza Niall, miközben fejét köztem s a többiek között kapkodta.
- Hogy Zora a testvérem s végig itt volt a közelemben. - morogtam.
- Ha szerettük sem mondhattuk volna el, Harry. - szólal meg Michael. - Megígértük, hogy ebbe nem szólunk bele, mi pedig nem akartuk őt elveszíteni.
- Harry - sóhajtott fel Calum. - A barátunk vagy, de ha választanunk kell akkor őt választjuk.
- Ahogy Calum is mondja barátok vagyunk, de ha oldalt kellene választanunk őt választjuk. Vele a kapcsolatunk sokkal régebbi.
- Ez mind világos Ashton. - tisztáztam. - Az érdekel inkább, hogy Gemma és rajta kívül még ki és mióta tudja! - túrtam hosszú hajam közé, miközben a társaságot figyeltem.
- Az igazság az, hogy ... - kezdet bele Zayn, de helyette a húgom fejezte be. - Gemmán és a fiúkon kívül senki nem tudta. - nézet bosszúsan fekete hajú banda társamra. - Gemnek még Anne mondta el, ő próbálta neked is elmondani csak, te soha nem hagytad, a kérésemre pedig inkább befejezte a próbálkozást. - magyarázta.  - Ki éhes ? - vált azonnal témát, mire mindenki bosszúsan néz rá.
- Ne terelj húgi, ezt nektek - mutat kettőnkre - meg kell beszélnetek, nem menekülhetsz megint.
- De én .... - kezdte volna, azonban nem tudta befejezni, nem talált olyan dolgot, amivel vissza vághatott volna. Tudom milyen nagy a szája s azt is tudom, most Gem nyert. Zora azonnal Lukera nézet hátha ő kimenti ebből a helyzetből, a fiú felállt majd felkapta Zorát s az emelet felé indult.
- Harry szed a lábad. - kiáltott még nekem vissza, mire azonnal utánuk indultam. Egyenesen a szobámba mentem, ahol ők is voltak. megálltam az ajtóban, mert fogalmam sem volt mit kellene tennem.
- Még is ki oldalán állsz ? - fonta össze karjait dacosan a lány, miközben szemeivel barátját öldökölte.
- Nyuszifül. - sóhajtott fel. - Szükségetek van erre a beszélgetésre, hidd el utána még könnyebb lesz. - simított ki egy tincset az arcából. - Nem azt kérem, hogy találkozz az anyáddal, hanem azt, hogy beszélgess a bátyáddal.
- Rendben. - szorította össze ajkait. - De az anyámmal nem vagyok hajlandó találkozni. - kötötte ki.
- Semmire sem foglak kényszeríteni, csak erre az egyre. - mutatta fel mutató ujját. - Szeretlek. - csókolta homlokon, mire ő lehunyt szemekkel élvezte az érintést s a szó jelentését. Ajakin apró mosoly jelent meg, míg magához ölelte.
- Én is szeretlek. - suttogta föl pillantva rá, apróbb mosollyal az arcán.
- Csak kiáltsatok, ha kellenénk. - veregetett hátba. - De ajánlom, hogy ne kelljen bejönnünk. - csukja be maga mögött az ajtót. Ott álltunk mind ketten, a csend ami körénk burkolózott inkább volt kínos, mind sem nyugodt. Nem tudtam, hogyan is kellene hozzá kezdenem hiszen, eddig a kapcsolatunk veszekedésekből meg vádaskodásokból álltak, most meg itt vagyunk. Lassan közelítettem meg őt s ültem le az ágyamra, megpaskoltam a helyet ezzel jelezve, hogy üljön le mellém. Talán azért is kellett ez a csend, hogy össze tudjuk kaparni a gondolatainkat, hogy még véletlenül se bántsuk meg a másikat, mert én nem akartam s remélem ő sem. El kellene mondanom mindent amit az utóbbi hónapokban, hetekben átéltem, de nem jönnek a szavak.
- Kezdem én, azt hiszem. - sóhajtott fel. - Szeretnék bocsánatot kérni, amiért nem szóltam, amiért hallgatásra kényszerítettem mindenkit aki tudott róla. Ömh, nem álltam készen arra, hogy elmondjam neked az igazat, aztán a kapcsolatunk sem alakult valami fényesen. Az Anne után érzett érzelmeimet rád vetítettem ki s ez feled szemben nagyon nem volt fair. Azzal nem vagyok tisztában, hogyan is tudtad meg az igazat viszont, ha érdekel én elmondom hogyan is tudtam meg. - miközben beszélt nem nézet rám, hanem a szobában kihelyezett családi fotót nézte. - Tíz éves voltam, a részletekbe most nem mennék bele csak a lényeget mesélem el. Szóval tíz voltam, amikor ő beállított hozzánk, nem jött sokszor csak egy párszor. Vele együtt közölték a szüleim, hogy én nem vagyok a vér szerinti gyermekük. Az egészet csak később fogtam fel, amikor nagyobb lettem. Kedves család fogadott örökbe Rose és Peter nagyszerű szülők, van egy fiúk aki huszonhárom éves s Colenak hívják. Két évig voltunk együtt, nem rég szakítottunk, hát az nem volt valami szép. - nevetett fel keserűen. - A magán életem egy elég személyes részét már ismered hála a vitának amit a nappaliba rendeztünk Luke-val. - mire én csak bólintottam, azt mindenki hallotta, tőlük zenget az egész ház. Soha nem akartam tudni a testvéreim szexuális életükről, még bele gondolni is borzalmas. - Peter akit már ismersz, szintén a gyermekük. Mikor felmerült Rosenál a mendősség örökbe fogadtak, hogy lehessen egy lányuk. Évekkel később megszületett az öcsém. - mosolyodott el halványan, nekem pedig össze facsarodott a szívem. - Anne párszor hívott évente, főleg születésnapkor s ünnepekkor. Utáltam vele beszélni, mert mindig eszembe juttatta, hogy nem nőhettem fel veletek. Amióta világsztár vagy nem találkoztunk, félt nehogy valaki meglássa velem. Eldobott magától, mint egy macskát aztán felvette a kapcsolatot most pedig azt is eldobta magától. - ekkor robbant ki belőle a zokogás. Szorosan magamhoz húztam és hagytam had sírja ki magát, mert neki aki tudott rólunk egy pokol lehetett az élete. Azok után, hogy szerepeltünk a tehetség kutatóban mindenhol az én képembe botolhatott ezzel szintén feltépve a sebeket. Tudni akarom, miért dobta el őt az anyám s miért hallgatott róla.
- Utálom őt Harry, szívből gyűlölöm! - motyogta.
- Jól van, semmi baj. - ölelem őt szorosan magamhoz. - Most már itt vagyok és nem megyek sehová. - az ígéretem pedig halálosan komolyan gondoltam. Nem fogom magára hagyni, egész éjjel mellette maradok, ha kell és beszélgetünk, ha a közelemben megnyugszik akkor legyen, együtt alszunk. Bármire hajlandó vagyok csak, hogy ő végre nyugodtan élhessen! 

30. Daloljunk

Sziasztok!

Azt hiszem erre a részre mondhatom azt, hogy mindenki várta. Tudom sokáig húztam, de most már elkerülhetetlenné vált, azt hiszem. Az eddigi részekkel s hosszúságukkal sem vagyok teljesen elégedett, ebben a részben is vannak olyan dolgok, amiket talán nem kellett volna megírnom vagy máshogy kellett volna, szóval ezzel sem vagyok megelégedve. Ennél a résznél már mindenkinek megfordulhat a fejében, hogy még is meddig olvashatja még a blogot ? Nos a válasz egyszerű még mindig nem tudom. Úgy gondoltam majd akkor amikor úgy érzem itt vége van, szóval erre bármelyik rész alkalmával lehet majd számítani.

Köszönetet szeretnék mondani azoknak az olvasóknak, akik hűen minden részt egyszer vagy akár többször elolvastak, a rendszeres olvasóimnak, s a kommentelőknek is. Nélkületek nem folytattam volna...

Facebook csoportba még mindig várom a tagokat, egyre jobban gyarapszik a csoport. Én annak a pár lánynak is nagyon örülök, hisz tudom őket tényleg érdeklik a részek alakulásai.

Mostantól minden héten adok életjelet magamról, kérdéseket teszek fel, részleteket az elkövetkezendő részekből ( amiknek címeit a fejezetek oldalban már megtalálhattok ). Csatlakozzatok : Itt

Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield

Egyszerűen képtelen voltam nyugton maradni az éjjel, sokáig csak forgolódtam, amikor ezt Luke már unta szorosan magához húzott s próbált nyugtatni. Ő sikeresen vissza aludt én pedig inkább egy helyben pihentem, mert nem szerettem volna, hogy ne tudja kipihenni magát. Szorosan hozzá bújva feküdtem, figyeltem a sötét szobánkat, mert ez a mi szobánk, együtt osztozunk szinte mindenen. Későn értünk haza a próbáról, rendeltünk vacsit, a fiúk játszottak, én pedig Gemmel dumáltam. Őt már beavattam a tervembe s neki is vegyes érzései vannak, de nem tarthatom örökké titokban a bátyám elől. A helyzet fura volt, mert az elején még egymást nyugtattuk aztán inkább már csak Gemmát kellett. Miután ezen a témát átrágtuk magunkat megkérdezte mi van Luke-val, mivel nem szerettem volna hazudni neki, így elmondtam, hogy kibékültünk, de egyenlőre senkinek nem szóltunk róla. Én is megkérdeztem hogyan is állnak épp Ashtonnal, mert szeretném már tényleg boldognak látni őket. Átérzem azt a szenvedést amit épp most s a múltban éltek meg. Barátok, amit nem szerettek volna tönkre tenni, viszont a szerelemnek nehéz nemet mondani. Örömömet még épp időben sikerült vissza fognom, a hír miatt amit közölt velem. Hatalmas öleléssel gratuláltam s kitartást kívántam, hisz az mindenhogyan jól jön most neki. Vacsora után mindenki ágyba bújt, egyrészt későre járt, másrészt, ha késni merünk Simon megöl minket. Hajnalodott odakint amikor is az órámra pillantottam, ami már lassan hét órát mutatott. A fák lombkoronáján látszott, hogy eső közeledik, hatalmas széllel. Kicsusszantam az ágyból s egyből a gardróbban kezdtem kutatni, azonnal meg is találtam a megfelelő darabokat, így a fürdőbe vonultam elkészülni. Gyors zuhanyt vettem, magamra kapkodtam a fehérneműimet, laza sminket tettem fel aztán a ruhákat. Egy kockás inget, hozzá egy fekete cicanadrágot és fölé egy rövidnadrágot ez a szerelés jól fog illeni a barna bakancsomhoz. Hajamat kiengedve hagytam, így egy kalapot is feltehetek még akár. Halkan kiosontam a folyosóra, a konyhába azonnal feltúrtam a hűtött valami reggeli reményében. Találtam tejet, tojást s még jó pár alap anyagot, így azonnal sütni kezdtem a bacon csíkokat, kávét főztem, palacsintát állítottam össze, majd sütni kezdtem. Egy bőséges adagok elkészítése után, tálakra helyeztem őket félre tettem s felütöttem még pár tojást is. Miután mindennel végeztem megterítettem, elhelyeztem még pár kisebb dolgot a asztalon, mint például a nutella vagy a dzsem. A jó illatok az emeletre is eljuthattak, mert kis időn belül ölelő karok fonódtak derekam köré. A jól ismert kezekhez, egy már elég jól ismert illat is tartozott, amitől mosolyra görbült a szám. Fejét nyakamba fúrta s ott szuszogott tovább, amin muszáj volt felkuncognom.
- Ne nevess - mormogta s csókot nyomot a nyakamba, amitől biztosra vehette, hogy abba hagyom eddigi cselekedetemet.
- Jó reggelt - fordultam meg karjaiban. - Hogy aludtál ? - simítottam végig a tarkóján.
- Egész kellemesen, míg nem ébredtem egyedül - mosolyodott el.
- Sajnálom - hajtottam le egy pillanatig a fejem. - Nem tudtam tovább az ágyban lenni, így gondoltam hasznosan töltöm az időt.
- Ketten is hasznosan tudtuk volna tölteni az időt - húzta perverz mosolyra telt ajkait, amit annyira szeretek.
- Lökött vagy! - csaptam mellkason, arcomat pedig kisebb pír öntötte el. Kezei közé vette arcomat, majd lecsapott ajkaimra. Hevesen viszonoztam a csókját amitől mindig a fellegekben érzem magam. Kezeivel hajamba túrt, majd egyre lentebb vándorolt kezeivel egészen a fenekemig, amibe jó erősen belemarkolt. Nyögésem a szájában halt el, amitől csak még jobban beindulhatott s engem is beindított.
- Szeretlek - súgta ajkaimra, míg egy pillanatra azok elváltak egymástól.
- Milyen megható jelenet - hallottuk meg mögülünk Calum színészi műsírás hangját. Luke azonnal úgy fordult, hogy szembe legyünk a fiúval, de ebben tévedni kellett, mert mellette egy mindent tudó mosollyal ott állt a nővérem, Ashton és Mike. Birtoklóan ölelt magához, én pedig készségesen bújtam mellkasához mosolyogva.
- Most már aztán nem elszúrni - vet ránk Michael egy szigorú pillantást, de szája sarkában ott lapult egy mosoly.
- Mikor békültetek ki ? - kérdi mosolyogva Ash.
- Nem rég - ismertem el. - Olyan két napja - válaszoltam meg kérdését kiegészítve.
- Most már próbáljatok meg viták nélkül együtt lenni - vett ránk ő is szigorú, de még is melegséggel töltő pillantást.
- Soha többé nem engedem el - mormogta, míg arcát hajamba fúrta, leheletét pedig nyakamon éreztem. Jól telt a reggeli, beszélgettünk, nevettünk s már teljesen eltűnt az ami napokig volt a házban, a feszültség köddé vált közöttünk. Ennek csak örülni tudtam viszont volt más amiért befeszültem s egyszerűen képtelen voltam teljesen feloldódni. Miután a bátyám és barátai is megreggelizek gyorsan összekaptuk magunkat s indultunk is a stúdióba. Az út most sokkal gyorsabban telt, mint gondoltam ami nem kicsit rémisztet meg. Luke is észre vette, hogy nincs minden rendben rá nem kérdezett a dolgokra, de próbált megnyugtatni. Édes dolgokat suttogott a fülembe, a nyakamat lepte el csókokkal vagy csak magához ölelt, a hajamba puszilt vagy néha csókot lopott. A stúdióban páran tartózkodtak, nagyon meglepődtem amikor belépve a szobába senkit nem találtunk még ott, ami fura, mert Simon és Chad soha nem késnek. Igaz én írtam Chadnek, hogy reggel nem tudok jönni próbálni, mert túl ideges vagyok, de attól már most itt kellene lennie. Megbeszéltük, hogy egyenlőre senkit nem hívunk fel megvárjuk míg jönnek. A fiúk helyett foglaltak a kis székeken, s a kanapén. Luke egy fotelbe ült engem pedig az ölébe húzott, mire apróbb puszit leheltem ajkaira.  A nagy csendet egy számomra nem olyan meglepő dolog törte meg..
- Oké, nem bírom tovább - szólalt meg Ash. - Barátnőm van - nyögte ki, miután kíváncsian mindenki rá emelte a tekintetét. Luke és én sejtelmes mosollyal néztünk össze s álltunk fel gratulálni kettőjüknek. Azonnal nővérem nyakába vetettem magam, míg barátom Ashtont szorongatta és felhívta a figyelmét mennyire is kell rá figyelnie, ami csak megmelengette a szívem.
- Miért ölelgeted a nővéremet ? - szólal meg Harry értetlen képpel.
- Öcsi, tudod az van, hogy - kerül teljes zavarba Gem, amin egy kicsit jót derülök. - én vagyok az a lány - jön teljesen zavarba, de pillanatok alatt elfelejti mikor Ash magához húzza s homlokon csókolja. Vissza bújok a szerető, féltő karok közé és onnan várom a bátyám robbanását, ami eddig még nem tört ki. Már szólásra nyitotta a száját, de az ajtó ebben a pillanatban kinyílt és beléptek rajta a hiányzó emberek.
- Oké - csapta össze kezeit. - Luke, Gemma, Harry, Chad, Paul és én, meg persze Zora maradnak a többiek elmehetnek. - szólalt meg Simon. Tudtam miért mondta, így azonnal vissza csinálnám ezt a napot egészen odáig, hogy elmentem arra a hülye megbeszélésre. Paulra nézek, szemeiben látom azt amit még ő maga sem akar elhinni, kisebb mosollyal az arcomon bólintok s próbálom megnyugtatni. Vicces, mert mindenkit nyugtatok, míg én senkinek nem sírom már el bánatomat. A fiúk nem kérdeztek semmit, hisz tudták otthon majd mindent elmondunk nekik. Egyedül Ashton kérdezte meg, hogy maradhat e, amire nagy nehezen, de igen volt a válasz. Nem csak nekem volt szükségem a szerelmem támogatására, hanem Gemmának is. Harry gyilkos szemekkel figyelte, ahogy Ash kezei a nővére derekára kulcsolódnak ezzel is mindent feltárva a menedzserek számára.
- Kezdhetjük ? - fordul felém Simon kisebb mosollyal, míg a saját stúdióm felé igyekszünk.
- Ennél jobban már nem lehetek erre felkészülve - feleltem feszülten s megszorítottam barátom kezét, aki biztató mosolyt küldött nekem. Belépve a szobába Luke-hoz fordultam azonnal ajkaira tapadtam, majd Chad felé közeledtem s jeleztem, hogy kezdhetjük. Harry az egész előtt értetlenül állt, de már nem sokáig. Beálltam a már most jól megszokott helyemre, felvettem a fejhallgatómat s jeleztem, hogy készen állok. Hamarosan meghallottam a dallamot, amit biztos vagyok, hogy most kint is hallanak. Az ütemre doboltam combomon, majd végig néztem szeretteimen, akik biztató mosolyokat küldtek felém, ami meglepő volt még Paul is.
- Life will teach you to love, forgive and tolerate the pain ...